2011. november 25. (frissítve: 2011. december 27.-én)
Ahogy közeledtünk az évvége felé, úgy fokozódtak a várakozások a 2012 évi cafeteria szabályozást illetően. Szeptember második felében kiszivárogtak azok az információk, amelyek alapján már biztosak lehettünk abban, hogy jelentős változásokra kell felkészülnünk. Október 14-én aztán a parlament elé került az az adótörvény-módosítás tervezet, amely magában foglalja cafeteria szabályozás nagyobbik részét is. Végül november 21-én jött el a végszavazás, amely még ekkor is számos meglepetéssel szolgált.
Az egyik legmarkánsabb újdonság az, hogy célba érkezni látszik az az irányvonal, amely már tavaly, a Széchenyi pihenőkártya (akkor még rekreációs kártya) felvetésekor körvonalazódott. Nevezetesen, hogy a jelenlegi jellemzően utalványokban testet öltő juttatások és szolgáltatóik helyét fokozatosan kártyaalapú juttatások és szolgáltatók veszik át. Az 2012 évi szabályozás szerint most három fontos cafeteria elem kerül a jelenleg két pénzintézet által forgalmazott SZÉP kártyára, a jelenlegi 300 000 forintos kedvezményes adózású határ összességében pedig 450 000 Ft-ra emelkedik: Melegétkezés (a kártya Vendéglátás számláján), Szálláshely illetve Szabadidő. A 2011. október 1.-én megszűnt Üdülési Csekket jövőre természetesen már senki se keresse a juttatások között, bár a saját üdülőben történő üdültetés szabályai az új évben is változatlanok.
Az étkezés támogatása teljesen átalakul; a SZÉP kártya vendéglátás számláján túl a munkáltató egyrészt a saját üzemeltetésű étkezdéjében legfeljebb 12 500 Ft értékben étkezési támogatást, másrészt pedig legfeljebb 5000 Ft értékben hideg és meleg ételre egyaránt fordítható ún. Erzsébet utalványt is biztosíthat havonta kedvezményes adózás mellett. Ez utóbbit kizárólag a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) fogja kibocsátani.
Szintén újdonság a kormány aktuális gazdaságpolitikájához illeszkedően a 2012 február 28-ig legfeljebb 7,5 millió Ft értékben adómentesen adható dolgozói végtörlesztés.
A 2012-es évben nem változnak az iskolakezdési támogatásnak, a havi bérlet juttatásnak, az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakhoz való juttatásnak, a felnőttképzésnek és az iskolarendszerű képzésnek a szabályai sem. Ugyancsak változatlan feltételekkel és ráadásul adómentesen biztosíthatók 2012-ben a sporteseményre szóló belépő, a számítógép használatba adása, a lakáscélú támogatás, illetve a kockázati életbiztosítás.
Sőt, a támogatott biztosítások köre 2012-ben tovább bővül, így jövőre már adómentesen adható a visszavásárlási értékkel nem rendelkező baleset- és betegségbiztosítás is.
Az idén is sok adminisztrációt igénylő internet támogatás viszont kikerül a cafeteria elemek közül.
A korábbi várakozásokkal ellentétben a kedvezményes adó mellett adható cafeteria juttatások adó- és járuléktartalma a 2011 évi 19,04%-ról jövőre 30,94%-ra emelkedik (mivel a 19,04% SZJA-ra, mint alapra további 10% EHO is rárakódik). Sajnos ez az idei, sőt a 2010 évi 25%-os adótehernél is magasabb, viszont még így is jóval kedvezőbb a bérben történő kifizetésnél. A magas cafeteria keretet biztosító munkáltatóknak ügyelniük kell arra is, hogy kedvezményes adózás mellett éves szinten legfeljebb 500 000 Ft értékű juttatást adhatnak.
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze a 2012 évi cafeteria elemekre vonatkozó főbb szabályokat.
Adómentes juttatások
Juttatás neve |
Adómentes határ |
Éves/Havi határ? |
Számítógép-használat támogatása |
Korlátlan |
n.a. |
Kockázati életbiztosítás |
Korlátlan |
n.a. |
Baleset- és betegségbiztosítás |
Korlátlan |
n.a. |
Lakáscélú támogatás |
5 millió Ft |
5 évente |
Végtörlesztés támogatása |
7,5 millió Ft |
éves, 2011 december 31.-ig kell bejelenteni és 2012 február 28-ig lehívható |
Sporteseményre szóló belépő |
50 000 Ft |
éves |
Kedvezményes adózású juttatások (30,94%-os adó- és járulékteher)
Juttatás neve |
Kedvezményes határ |
Éves/Havi határ? |
Megjegyzés |
Melegétkezési támogatás |
150 000 Ft |
éves |
SZÉP kártya vendéglátás számláján |
Szálláshely támogatás |
225 000 Ft |
éves |
SZÉP kártya szálláshely számláján |
Szabadidő támogatás |
75 000 Ft |
éves |
SZÉP kártya szabadidő számláján |
Erzsébet utalvány |
5 000 Ft |
havi |
a MNÜA által kibocsátott utalvány, hideg és melegétkezésre egyaránt használható |
Melegétkezés üzemi étkezdében |
12 500 Ft |
havi |
A munkáltató saját étkezdéjéban |
Iskolakezdési támogatás |
27 900 Ft
(a minimálbér 30%-a)
|
éves |
|
Iskolarendszerű képzés támogatása |
232 500 Ft
(a minimálbér két és félszerese)
|
éves |
|
Önkéntes egészségpénztári tagdíj-hozzájárulás |
27 900 Ft
(a minimálbér 30%-a)
|
havi |
|
Önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulás |
46 500 Ft
(a minimálbér fele)
|
havi |
|
Helyi közlekedési bérlettérítés |
a bérlet ára összegéig |
havi |
|