2023. évben a szabályozás tekintetében nem változott a cafeteria juttatások köre, az őket terhelő adók mértéke, és azok számítási módja sem. Jelentős változás lépett életbe azonban a SZÉP kártya juttatások felhasználása tekintetében az alábbiak szerint.
SZÉP kártya változások
A SZÉP kártyára adott juttatások felhasználását jelentősen megkönnyíti az a jogszabály változás, amely alapján a korábbi alszámlák megszűntek, a juttatás a továbbiakban minden olyan célra felhasználható, ahol SZÉP kártyával lehet fizetni.
További változás, hogy módosításra került a juttatás költségmentes felhasználhatóságának időintervalluma. Az új szabály alapján a 2022. október 15-ig utalt összegeket fel kell használni 2023. május 31-ig, és a fel nem használt összegre vonatkozóan a szolgáltató egyszeri 15%-os díjat von le az egyenlegből. Ezt követően a SZÉP szolgáltatók évente két alkalommal – március 20-án és szeptember 20-án – vizsgálják, hogy van-e olyan pénzösszeg a számlán, amely az utalást követő 365 nap alatt nem került felhasználásra, majd ezen egyenlegekre vonatkozóan a szolgáltatók szintén levonják az egyszeri 15%-os díjat.
Idén változatlan a SZÉP kártya adózási besorolása, továbbra is bérenkívüli juttatásnak minősül a 450 ezer forintos keretösszeg mértékéig, míg a felett egyes meghatározott juttatás. A 450 ezer forintos éves keretösszeg az adott munkáltatónál munkaviszonyban eltöltött idő arányában értelmezendő.
A kifizetőt terhelő adó
A munkáltatói adóterhek mértéke sem változott az előző évhez képest, továbbra is az alábbiak érvényesek:
-
A béren kívüli juttatások esetén a munkáltató 15% SZJA-t és 13% SZOCHO-t fizet, így a teljes közteher 28%.
-
Az egyes meghatározott juttatások esetén a munkáltató a juttatás értékének 1,18-szorosára vetítve 15% SZJA-t és 13% SZOCHO-t fizet így a teljes közteher 33,04%.
A legnépszerűbb cafeteria juttatások főbb szabályai 2023-ban:
Adómentes juttatások
Juttatás neve |
Adómentes keret |
Éves/Havi keret? |
Kulturális szolgáltatás |
232 000 Ft |
éves |
Sporteseményre szóló belépő |
232 000 Ft |
éves |
Bölcsődei, óvodai szolgáltatás |
korlátlan |
|
Közösségi autómegosztó szolgáltatás |
korlátlan |
|
Kerékpár használatba adása |
korlátlan |
|
Béren kívüli juttatások, amelyek közterhe: 28%
Juttatás neve |
Kedvezményes keret |
Éves/Havi keret? |
SZÉP kártya |
450 000 Ft |
éves |
Egyes meghatározott juttatások, amelyek közterhe: 33,04%
Juttatás neve |
Juttatás mértéke |
Csekély értékű ajándék |
23 200 Ft/év |
Bérrel megegyező adózású juttatások, amelyek munkáltatói közterhe: 13%
Juttatás neve |
Juttatás mértéke |
Önkéntes egészségpénztár |
Korlátlan |
Önkéntes Nyugdíjpénztár |
Korlátlan |