c1 cafeteria | Cafeteria 2025 | Hírek, újdonságok | Vállalat
egymindenkinek
c1 bejelentkezés
A SZÉP kártya népszerűbb, mint valaha, helyi közlekedési bérletekre viszont cafeteriából kevesebbet költünk idén

2014. február 6.

A Figyelő hetilap felkérésére idén már januárban elkészítettük a 2014. évi elemzésünk előzetesét. A cafeteria juttatások népszerűségére vonatkozó, több, mint 30 000 munkavállaló nyilatkozata alapján készült statisztikák szerint idén a SZÉP kártya részesedése a 32%-ot is meghaladta, ezzel tovább növelte előnyét a stagnáló Erzsébet utalvány előtt; a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Helyi közlekedés súlya visszaesett; és bár idén az adómentes lakáshitel-törlesztés kiterjesztése a legfontosabb újdonság, ez egyelőre még nem gyakorol érzékelhető hatást  a juttatás népszerűségére.

Az utóbbi időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a cafeteria juttatások szabályai évről évre jelentősen változnak. Egy évvel ezelőtt – nem éppen örömteli módon – a juttatások közterhe 35,7%-ra növekedett.
2014-ben azonban nincsenek igazán markáns változások a cafeteria juttatások szabályozásában, jószerével a meglévő rendszer további finomhangolásáról beszélhetünk.

Legfontosabb újdonság kétségkívül az, hogy idéntől adómentesen már nem csak a munkáltató által közvetlenül, de pénzintézet vagy államkincstár útján nyújtott Lakáscélú támogatást is biztosíthat a munkáltató. Közérthetőbben fogalmazva ez a juttatás a dolgozók fennálló lakáskölcsöneinek törlesztésére is fordítható. Nem meglepő módon hatalmas az érdeklődés a munkáltatók részéről a lakáscélú támogatás cafeteriába való beillesztésére vonatkozóan. Hátráltatja azonban a bevezetést az elszámolás gyakorlatának kiforratlansága.

A fentiek miatt nem is számítottunk nagy horderejű változásra az előző év népszerűségi ranglistájához képest, mégis kíváncsian vártuk a tényleges eredményeket.

A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzést idén is a c1 cafeteria szoftverben nyilvántartott több, mint 30 000 munkavállaló aktuális cafeteria nyilatkozata alapján készítettük el. Az elemzés készítésének időpontjában (2014. január 21) a nyilatkozások feldolgozottsága 70%-os, így az eredmények még nem tekinthetők véglegesnek.
Az elemzés adatait különféle iparágakban, szolgáltatási területeken működő fővárosi és vidéki vállalatok és intézmények cafeteria rendszerei szolgáltatják, a népszerűségi adatok az egyes juttatásokból a dolgozók által igényelt összegek arányait jelölik. Az elemzés ugyanakkor nem tartalmaz adatokat a nem cafeteriában biztosított béren kívüli juttatásokról (tehát, amikor a dolgozók nem választható módon kapnak pl. Erzsébet utalványt vagy iskolakezdési utalványt)

Fontos megjegyezni, hogy bár minden évben több hasonló témájú elemzés napvilágot lát, azok többsége a munkáltatókhoz intézett kérdőíveken alapul, amelyek így akár lényegesen eltérhetnek a tényszerű, nyilatkozati adatokon alapuló jelen elemzésünk eredményétől.

 
A SZÉP kártya továbbra is magabiztosan az élen, a helyi közlekedés érezhetően visszaesett

A öt legnépszerűbb juttatás (SZÉP. Erzsébet, ÖEP, ÖNYP, Helyi közlekedés) mezőnyében nincs változás, a piacvezető ötös együttes súlya idén is meghaladja a 90%-ot.

A SZÉP kártya idei elsősége sem jelent meglepetést, 32%-ot meghaladó eredményével az előnyét még növelni is tudta a második helyezett Étkezési Erzsébet utalvánnyal szemben. Mint emlékezetes az Étkezési Erzsébet utalvány népszerűsége tavaly ilyenkor több, mint kétszeresére növekedett, idén viszont „csak” a szinten tartás sikerült. Ez azt is jelzi, hogy a kedvezményes adózás mellett adható havi 8000 Ft-os keretet tavaly óta minden dolgozó gyakorlatilag maradéktalan mértékben kihasználja, volumennövekedés ezért a jövőben sem várható.

A harmadik illetve negyedik helyen végzett Egészségpénztár és Nyugdíjpénztár népszerűsége gyakorlatilag változatlan, és immáron megkérdőjelezhetetlen, hogy a pénztárak 2012. évi jelentősen jobb eredményeit csak az étkezési utalványok adókedvezményének megszűnése okán kialakult ideiglenes bizonytalanság táplálta. Érdekes, hogy a Nyugdíjpénztár a stagnáló eredményével is előre tudott lépni egy helyett a Helyi közlekedéssel szemben.

Észrevehetően gyengült ugyanis a Helyi közlekedés súlya a tavalyi adatokhoz képest és így a 6. helyre csúszott. Ennek hátterében az áll, hogy ezt a juttatást meghatározó részben a fővárosi dolgozók veszik igénybe, és idén a BKK bérleteket cafeteria keretében 10%-kal drágábban lehet elszámolni, mintha magánszemélyként vásárolnánk azt meg, a 10%-os rezsicsökkentés ugyanis csak a magánszemélyek által vásárolt bérletekre vonatkozik. Így aztán sokan döntöttek úgy, hogy idén nem cafeteriából finanszírozzák a BKV bérletüket.

 


A 6. helytől kezdődően olyan juttatások következnek, amelyek nem igazán nevezhetők népszerűnek, tekintettel arra, hogy ezek együttes súlya sem éri el a 10%-ot. Érdekes, hogy e juttatások között a normál (azaz viszonylag „drága”) adózásúak mellett megtalálható számos kedvezményes, sőt adómentes juttatás is. A grafikonon csak a legalább 1%-ot elérő juttatásokat tüntettük fel, kivételt csak a régóta közismert Iskolakezdési utalvány esetében tettünk. Tudni érdemes, hogy cafeteria keretében évek óta tetszőleges juttatás adható normál adózás mellett, ha azt egységes szabályrendszer alapján biztosítja a munkáltató. Így aztán a gyakorlatban előforduló cafeteria juttatások sora igencsak hosszú, számos olyan is akad közöttük, amelyet csak 1-1 munkáltató biztosít.

Kicsit erősödött, de a sorrendben továbbra is 6. helyezett a Lakáscélú támogatás, amely továbbra is a legnépszerűbb adómentes juttatás. Ugyanakkor hiába nagy idén az érdeklődés a juttatás iránt, gyakorlati szabályozás hiányában a dolgozók többsége nem tudta a juttatást az év eleji cafeteria nyilatkozás során igénybe venni. Jelentősen megváltozhat azonban a helyzet az év folyamán, ugyanis számos munkáltató várhatóan – amint kialakul az elszámolás gyakorlata - az év közben is hajlandó lesz a Lakáscélú támogatást pótlólagos nyilatkoztatással bevezetni.

A 7. helyezett Ajándékutalvány népszerűsége 1,6%-ra emelkedett, így az Ajándékutalvány magasan a legnépszerűbb normál adóterhű, egyes meghatározott juttatásnak minősülő juttatás; megelőz számos kedvezményes (azaz béren kívüli), sőt adómentes juttatást is.

A 8. helyezett Sport és Kultúra utalványokat az elemzésben együtt kezeljük, bár idéntől már külön juttatásként lehet őket igényelni. Népszerűségük –vélhetően adómentességük okán- némileg emelkedett.

A 9. helyezett Vállalati étkeztetés felhasználása behatárolt, csak egyes munkáltatóknál lehetséges, ezért a népszerűsége is csak enyhén tudott növekedni.

A lista alján inkább csak a közismertség okán tüntettük fel az Iskolakezdési utalványt, az elért eredménye ezt nem indokolja, ráadásul a súlya egyre csökkenni látszik. Az 1%-ot el nem érő juttatásokat felösszegeztük és Egyéb juttatások soron jelenítettük meg, ezek együttes súlya az elmúlt évek során 2,5%-ra növekedett.

Említést érdemel még, hogy a szintén adómentes Egészségbiztosításnak sok szakember szép jövőt jósolt az elmúlt időkben, ennek ellenére ennek a juttatásnak még idén sem sikerült a legnépszerűbb tízbe kerülni.

Újdonság idén az adómentes Bölcsődei támogatás, de a juttatás népszerűsége az eredmények szerint egyelőre elenyésző.

Mire költjük a cafeteria keretünket a felhasználás célja szerint?

Ha a juttatásokat nem egyedi alapon, hanem a felhasználás célja szerint szeretnénk megvizsgálni, akkor az egyes juttatásokhoz tartozó népszerűségi indexeket tovább kell összegeznünk. Az étkezési célú felhasználás súlya idén némileg tovább erősödött, és megközelíti az 50%-ot. Ez nem meglepő, közismert, hogy a munkavállalók mindenekelőtt az étkezési jellegű juttatásokat használják ki. Ráadásul ez a juttatás négy különböző formában is igénybe vehető.

Az alábbi a grafikonon is megfigyelhető a Közlekedési célú felhasználás visszaesése, illetve a Nyugdíjpénztárral történt helycsere.



A SZÉP alszámlák megoszlása

 


A SZÉP alszámlák idei megoszlása kísértetiesen hasonlít az egy évvel korábbi eredményekre. Ezek a számok is az étkezések elsődlegességét tükrözik, hiszen idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP juttatások közel kétharmada (63%).

Ugyanakkor az alszámlák népszerűségéből tavaly óta már nem igazán lehet következtetni a felhasználás tényleges céljára, mert lehetővé tettek bizonyos átjárást az alszámlák között, így pl. szálláshely vagy strandszolgáltatás igénybevételére már mindhárom alszámla alkalmas.

 




request demo blank request demo

request demo request demo
© 2004 - 2024 Codebase Kft.
Codebase Kft. 1037 Budapest, Bokor utca 15. | Tel.: +36 1 436 7510 | Fax.: +36 1 436 7511 | info@c1c.hu
Oldaltérkép | Adatvédelem