c1 cafeteria | Cafeteria 2024 | Hírek, újdonságok | Vállalat
egymindenkinek
c1 bejelentkezés

Frissítve: 2014. január 24

Az utóbbi időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a cafeteria juttatások szabályai évről évre jelentősen változnak. Egy évvel ezelőtt például – nem éppen örömteli módon – a béren kívüli juttatások közterhe 35,7%-ra növekedett.

2014-ben azonban nincsenek igazán markáns változások, jószerével a meglévő rendszer további finomhangolásáról beszélhetünk. Idén egy-egy kivételtől eltekintve változatlan a (béren kívüli és egyes meghatározott) juttatások köre, a juttatások adóterheinek mértéke, illetve a kedvezményes adóhatár mértéke is csak a minimálbér növekedésének arányában változott (tekintettel arra, hogy számos juttatásnál a kedvezményes határ a minimálbér meghatározott százaléka).


Változások 2014-ben

Legfontosabb újdonságként említhetjük, hogy idéntől adómentesen már nem csak a munkáltató által közvetlenül, de pénzintézet vagy államkincstár útján nyújtott Lakáscélú támogatást is biztosíthat a munkáltató. Közérthetőbben fogalmazva ez a juttatás a dolgozók fennálló lakáskölcsöneinek törlesztésére is fordítható (az igénybevétel egyéb feltételei változatlanok). Nem meglepő módon hatalmas az érdeklődés a munkáltatók részéről a lakáscélú támogatás cafeteriába való beillesztésére vonatkozóan. Hátráltatja a bevezetést azonban a kivitelezés gyakorlatának a hiánya.

Messze nem ilyen nagy horderejű változás az, hogy idén szétválik a Sport és Kultúra utalvány. Eddig legfeljebb 50 000 Ft értékben lehetett a nevezett célokra adómentesen juttatást biztosítani, idén a Kultúra utalványra önmagában vonatkozik az 50 000 Ft-os határ, míg a Sportrendezvényre szóló belépők felső korlát nélkül adhatók.

Az idei újdonságok között szerepel még a Bölcsödei szolgáltatás, amelyet a munkáltató korlátlan mértékben szintén adómentesen biztosíthat.

A minimálbér összegének idei 101 500Ft-ra növekedése szintén befolyásolja a cafeteria rendszert.


A cafeteria rendszer alapelemei változatlanok. Ezek emlékeztetőül:

  • a béren kívüli (azaz kedvezményes adózású) juttatások adó és járulékterhe 35,7%, mert a kifizetőnek a juttatás értéke 1,19-szerese után kell 16% SZJA-t és 14% EHO-t megfizetnie.
  • az egyes meghatározott juttatások (azaz normál adózású) juttatások adó és járulékterhe 51,17%, mert a kifizetőnek a juttatás értéke 1,19-szerese után kell 16% SZJA-t és 27% EHO-t megfizetnie.
  • számos juttatás csak a törvényben meghatározott értékhatárig minősül béren kívüli juttatásnak, az a feletti rész egyes meghatározott juttatásnak minősül.
  • a béren kívüli juttatások csak legfeljebb évi 500 000 Ft értékben vehetőek igénybe, az a fölötti rész egyes meghatározott juttatásnak minősül.
  • bármely egyéb, a törvényben nem nevesített juttatás beilleszthető a cafeteria rendszerbe egyes meghatározott juttatásként, amelyre igaz, hogy a munkáltató valamennyi munkavállaló által megismerhető, belső szabályzat alapján, azonos feltételek szerint biztosítja.

A legnépszerűbb cafeteria juttatások főbb szabályai 2014-ben:

Adómentes juttatások
Juttatás neve Adómentes határ Éves/Havi határ?
Kockázati biztosítás:
- élet-
- baleset-
- betegség- vagy egészségbiztosítás

együttesen 30 450 Ft

(a minimálbér 30%-a)

havi
Lakáscélú támogatás 5 millió Ft 5 évente
Kulturális szolgáltatás 50 000 Ft éves
Sporteseményre szóló belépő korlátlan  
Bölcsődei szolgáltatás korlátlan  

 

Kedvezményes adózású juttatások
(azaz béren kívüli juttatások, amelyek adó- és járulékteherhe 35,7%)
Juttatás neve Kedvezményes határ Éves/Havi határ? Megjegyzés
SZÉP vendéglátás alszámla 150 000 Ft éves Melegétkezésre használható
SZÉP szálláshely alszámla 225 000 Ft éves Szálláshely-szolgáltatásra használható
SZÉP szabadidő alszámla 75 000 Ft éves szabadidő-eltöltésre, rekreációra,
 egészségmegőrzésre használható
Erzsébet utalvány 8 000 Ft havi A EUF által kibocsátott utalvány, hideg és melegétkezésre egyaránt használható
Munkahelyi étkeztetés 12 500 Ft havi A munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen használható
Iskolakezdési támogatás

30 450 Ft

(a minimálbér 30%-a)

éves  
Iskolarendszerű képzés

253 750 Ft

(a minimálbér két és félszerese)

éves  
Önkéntes egészségpénztári és önsegélyező pénztári tagdíj-hozzájárulás

30 450 Ft

(a minimálbér 30%-a)

havi  
Önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulás

50 750 Ft

(a minimálbér fele)

havi  
Helyi utazásra szolgáló bérlet a bérlet ára összegéig havi  



request demo blank request demo

request demo request demo
© 2004 - 2024 Codebase Kft.
Codebase Kft. 1037 Budapest, Bokor utca 15. | Tel.: +36 1 436 7510 | Fax.: +36 1 436 7511 | info@c1c.hu
Oldaltérkép | Adatvédelem